névadónk

berényi zsigmond józsef, gr.
1694. szeptember 12-én születtem a nyitra vármegyei bodokon. tanulmányaimat bécsben, a pázmáneumban, majd nagyszombatban végeztem. ez után a collegium germanicum et hungaricum növendéke lettem. hazatérésem után esztergomi kanonok, majd honti főesperes, később keresztély ágost prímás oldalkanonokja lettem. eszterházy imre prímás 1728-ban mallensis-i püspökké szentelt, majd cienfuegos alvarez pécsi püspök koadjutorává nevezett ki. a pécsi püspökséget elődöm halála után, 1739-ben nyertem el, főispánná 1740-ben neveztek ki.
megépíttettem a szeminárium első egységét a mai papnövelde utcában. könyvtárról is gondoskodtam - külön a tanároknak, külön a hallgatóknak. a klimo györgy által később alapított első magyarországi nyilvános könyvtár bázisát nem kis részben az én gyűjteményem képezte. kórházat bővítettem, s tíz új plébániát is létesítettem az egyházmegyében. 1748. szeptemberében 25-én haltam meg. a dóm corpus christi kápolnájában helyeztek örök nyugalomra.
rendes tagok
andrics máté
20 éves vagyok, teológián idén kezdtem 3. évemet, emellett járok a pte btk szlavisztika horvát szakjára is, ahol most vagyok első éves hallgató. érdeklődési területem az egyháztörténelem. szabadidőmben sokat sportolok (futás, foci, túrázás), olvasok (bármire vevő vagyok) és zenét hallgatok (rock és minden ami jó).
csányi krisztina
mohácsi lakos vagyok, pécsi kollégista, 22 éves, negyedéves teológus-hittanár és negyedéves magyar-nemzetiségi német szakos hallgató a pécsi egyetemen. tagja vagyok a mohácsi péntek esti és a pécsi voluntario közösségnek, ebből kifolyólag tevékenykedem, önkénteskedem az egyházmegye ifjúsági életében. mélyrehatóbban eddig az apokaliptika műfajával, illetve a modern apokaliptikus képzetek társadalmi jelenlétével foglalkoztam. szabadidőmet legszívesebben a barátaimmal és a családommal töltöm. szeretek olvasni, sportolni, kirándulni, németet is tanítok.
cseh balázs
jogot és teológiát hallgatok. fő kutatási területem az árpád-kor jogtörténete, azon belül is a deliktumcsoportokkal és az akkori egyházjoggal foglalkozom. emellett kedvelt tárgyköröm a római jog, illetve annak hatása mai jogunkra. szabadidőmben kedves és szeretett barátaim társaságában vagyok, vagy pedig olvasással töltöm el az időm.
d. fekete balázs
1987-ben születtem. történelem alapszakos bölcsész (ba)
diplomát 2010-ben szereztem a pécsi tudományegyetemen. jelenleg a
pte-n történelem ma, valamint a pphf teológia ma szakos hallgatója vagyok.
tanulmányimat a közép- és koraújkor története speciális program
keretében folytatom. szűkebb kutatási területem a katolikus egyház
története a 12-15. században, valamint az egyházi lovagrendek,
konkrétan a német lovagrend 13-15. századi története.
szabadidőmben hadtörténettel is foglalkozom, érdekel továbbá az
államelmélet: főleg az ún. "felvilágosodás" előtti gondolkodók műveit
olvasom szívesen.
kiss gábor
horváth ádám béla
a pécsi tudományegyetem közgazdaságtudományi karán vagyok phd-hallgató (2008 óta), és tanársegéd-gyakornok (2010 óta). kutatási területem a stratégiai menedzsment egyik különleges része, a „competitive intelligence". ehhez kapcsolódik másik közéleti tevékenységem: a magyar információbrókerek egyesületének titkára vagyok 2011 nyara óta. tanársegédként a gazdaságinformatika tanszéken dolgozom, a közgazdász alapképzésen tanítok gazdaságinformatika gyakorlatot, a gazdaságinfomatika bsc-n tantárgyam az „informatikai biztonság" és „szolgáltatásmenedzsment" kurzus. a berényi zsigmond szakkolégiumhoz történő csatlakozásomat bő egy évtizednyi különböző ifjúsági- és diákszervezetben végezett közösségi munka előzte meg.
jancskár zsófia
apte btk történelem szakán és a pphf teológia szakán folytatom tanulmányaimat. kutatási témám a pécsi katolikus legényegylet.
tervezem, hogy a korábbi kutatásom mellett az idei évben az eszperantó és a katolikus egyház kapcsolatát fogom tanulmányozni.
ami a szabadidőmet kitölti: társasjáték-estek, (rajz)filmek, jelnyelvtanulás, szemlélődés, zenélés, zenehallgatás, és a csend, amiben minden kis nesz hallhatóvá válik.
kalmár zsuzsanna, dr.
2009-ben végeztem általános orvos szakon, 2010-ben pedig a pázmány péter katolikus egyetem hittudományi karának levelező szakán szereztem diplomát. a neurológiai klinikán vagyok phd-hallgató, az idegrendszeri plaszticitással foglalkozom különböző neurológiai kórképekben.
a tudomány mellett szívesen utazom, olvasok és katolikus közösségnek vagyok a tagja.
konkoly sándor
a pécsi tudományegyetem geográfus szakos hallgatója vagyok. kutatási területem régészeti geológia, melyben egy duna-menti szigetrög történeti aspektusait vizsgálom. emellett a balkán-félsziget földrajzi lehatárolásának problematikájával foglalkozom. szabadidőmben sokat túrázom, utazom, színházba és olykor moziba járok.
nagy éva anna
a pécsi tudományegyetemen magyartanár, illetve mozgóképkultúra- és médiaismeret-tanár ma szakokon tanulok, emellett pedig a pécsi püspöki hittudományi főiskola harmadéves teológia-hittanár szakos hallgatója vagyok. fő kutatási területem tar sándor, a múlt század második felének egyik kevéssé ismert írója, akinek eddig mélyebben „szürke galamb” című (egyetlen) bűnregényével foglalkoztam. az egyetemi mesterképzés alatt a krimiirodalom, illetve a magyar krimihagyomány alaposabb vizsgálatával szeretném kibővíteni kutatásomat, természetesen továbbra is tar sándor munkásságát alapul véve. szabadidőmben leginkább újabb és újabb elfoglaltságokat keresek magamnak, így a „pécsi bölcsész” közéleti és kulturális periodika szerkesztőgárdájának tagjaként cikkeket írok, alkalomadtán héberül tanulok, barátokkal vagyok, és igyekszek minden számomra lényeges információt megosztani a körülöttem élőkkel.
szabó zoltán
tóth györgy
a pte-ttk fizikai intézetének nappalis phd-hallgatója vagyok. kutatási területem a nemlineáris optikai folyamatok modellezése (bővebben: http://physics.ttk.pte.hu/tanszekek/tothgy.shtml ). emellett 2010-ben elkezdtem a teológiát levelező tagozaton, ahol az idei tanévben a felhalmozódott tevékenységeim miatt be kellett iktatnom egy év halasztást.
a nemlineáris optikai kutatás mellett intenzíven foglalkozom a tudomány és a vallás kapcsolatával, egymásra gyakorolt hatásukkal, társadalomra gyakorolt hatásukkal.
szabadidőmben szeretek olvasni, keresztény közösségekben szolgálni, sakkozni és még jópár dolgot csinálni.
elnökség
hegyi márton, dr.
szakkollégiumi tanár
2002-ben végeztem a pázmány péter katolikus egyetem hittudományi karának teológus szakán.
ezután doktori képzés keretében (erasmus-, ill. renovabis-ösztöndíjjal) 2 félévet töltöttem a passaui, majd (daad kutatói ösztöndíjjal) 1 félévet a freiburgi egyetemen.
disszertációmban, melyet 2008. júniusában védtem meg a ppke htk-n, a khalkédóni krisztológiai dogma újraértelmezésére tettem kísérletet martin heidegger „korai” gondolkodásának fényében.
2004. szeptembere óta a pécsi hittudományi főiskola oktatója vagyok, 2008. őszétől adjunktusként.
vértesi lázár
titkár
jancskár zsófia
szakkollégiumi küldött
tiszteletbeli tagok
pálffy margit
pte btk